Magay Tamás

Született Kaposvárott, 1928-ban. 1946-ban felvételt nyert a báró Eötvös József Collegiumba magyar–angol szakos bölcsészhallgatóként, ahonnan az önkény igaztalanul eltávolította 1947-ben. Egyetemi doktorátust tett Debrecenben 1964-ben. Kandidátusi cím elnyerése: 1981. Habilitáció: 1996. Témája: lexikográfia, azon belül a kétnyelvű szótárírás elvi és gyakorlati kérdései, valamint a lexikológiával együtt való oktatása egyetemi szinten. 1953-ban elvégzi a református teológiát. 1957–1989: az Akadémiai Kiadó angol szótárainak szerkesztője, később főszerkesztője. 1983: az EURALEX alapító tagja (Exeter), majd az International Journal of Lexicography (IJL) szerkesztőbizottságának tagja (OUP). 1993–2001: a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar angol tanszékének alapító tanára. 2000: az Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Bizottság Szótári Munkabizottságának elnöke. A Verbatim-award (Anglia 1997), az Országh László-díj (1997) és az Apáczai Csere János-díj (2002) díjazottja. Szakirodalmi tevékenysége: számos hazai és nemzetközi publikáció és előadás, doktori fokozatok, pályázatok bírálatai stb. fűződnek a nevéhez, de publikációi zömét angol/magyar és egyéb szótárak alkotják, beleértve a folyamatos átdolgozásokat és frissítéseket a nyelvi változások állandó figyelembevételével (több mint 40 szótár). Az Oxford English Dictionary (OED) külső konzultánsaként tartja nyilván.

Levél a szerkesztőknek