Stílus, stílusrétegek és -árnyalatok

"Szépen az ír és beszél -- vallja Illyés Gyula --, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerûen és világosan elõadni. A mûvészet pedig ott kezdõdik, ahol az ember az ilyen elõadással még élvezetet is szerez hallgatóinak." -- Az idézett gondolatok igazságát naponta tapasztaljuk, hiszen nem mindegy, hogy milyen az a nyelvi köntös, amelyben a kifejezésre váró, közölni akart gondolat megjelenik. A megnyilatkozás hatása szempontjából nem mellékes, hogy jól van-e megszerkesztve, hogy hallgatni vagy olvasni élvezet-e, vagy éppen kín. S a jól megformáltság nemcsak a szépirodalmi alkotások iránt támasztott igény, hanem érvényes követelmény mindenféle megnyilatkozásra. A jól megformált és ezáltal hatásos szövegrõl, szövegmûvekrõl gyakran mondjuk, jó a stílusa. De voltaképpen mi is a stílus, mi is a stilisztika?

A stilisztika a nyelvtudománynak az irodalomtudománnyal érintkezõ ága, amely a nyelvi elemek (szavak, toldalékok, mondatok stb.) stilisztikai (közlõ, kifejezõ, hatáskeltõ stb.) értékeit vizsgálja. Megállapítja a nyelvi elemek célszerû és hatásos felhasználásának módját, vagyis azt kutatja, hogy stílusértéküknél fogva mik az egyes stílusrétegeknek és stílusárnyalatoknak a jellemzõ, tipikus eszközei. A stilisztikának ez a része a stíluselmélet. Tanulmányozza továbbá az egyes nyelvi elemek, valamint stílusrétegek és stílusárnyalatok fejlõdésének történetét. A stilisztikának ez a része a stílustörténet. Végül feladata az írók, költõk egyéni stílusának elemzése, ez a stíluskritika.

A stílus a nyelvi kifejezés módja, az a sajátos mód, ahogyan közölnivalónkat (gondolatainkat, érzéseinek stb.) különbözõ szóbeli vagy írásbeli mûfajokban a megfelelõen kiválasztott és elrendezett nyelvi elemek segítségével kifejezzük.

A stílus alakulását befolyásoló tényezõk

A nyelvi elemek kiválasztását, vagyis a stílus alakulását számos tényezõ befolyásolja. Közülük a legfontosabbak a következõk.

A stílus nagymértékben függ a megnyilatkozás tárgyától, a szövegben kifejezésre jutó tényleges vagy fiktív világfragmentumtól. Más nyelvi eszközöket használ például a kutató tudományos eredményeinek ismertetéséhez, és másokat a költõ érzelmeinek kifejezésére.

A stílust befolyásolja a megnyilatkozás célja. A tudományos munkák célja elsõsorban a kifejtés, a megértés, ezekre tehát az értelmi jellegû nyelvi elemek használata a jellemzõ; az érzelmi hatásra törekvõ szépirodalmi mûvekben viszont a szóképek, a festõi erejû szavak stb. a gyakoriak.

Hatással van a stílusra a a kommunikációs helyzet, az alkalom, az, hogy kinek szól a mondanivalónk stb. Más stílusban kommunikál például a tudós az akadémiai felolvasóülésen, mintha népszerûsítõ elõadást tart.

Befolyásolja a stílust az alkotó egyénisége is. Ha például ugyanaz a tárgya, célja több irodalmi mûnek, még mindig lényeges különbségeket találunk kifejezésmódjuk között, s ezt csak az alkotók különbözõ egyéniségével magyarázhatjuk. Lásd például Csokonai Vitéz Mihálynak a Tartózkodó kérelem és Vörösmarty Mihálynak az Ábránd címû versét vagy Juhász Gyulának a Magyar táj, magyar ecsettel és Ady Endrének A magyar Ugaron címû költeményét.

A szöveg szintjei

A stilisztika tárgya

A stilisztika ágai

a szöveg alkotóelemei stiláris értékû nyelvi elemek stilisztikai minõsítés
szöveg egyedi közlemények stílusa stilisztikai elemzés
szöveg feletti szint stílustípusok stílustipológia

1. ábra
A SZÖVEG SZINTJEI ÉS A STILISZTIKA ÁGAI
(Szabó Zoltán nyomán)

A stílusrétegek

A stílus alakulását befolyásoló tényezõk azt is eredményezik, hogy a nyelvi kifejezésmódok a társadalmi érintkezés meghatározott területeihez is kapcsolódnak, s így az eltérések ellenére többé-kevésbé azonos vonások is jellemzik egy-egy csoport nyelvi kifejezésmódját. Az így létrejött stílusváltozatok a stílusrétegek. Más szóval: a stílusréteg a társadalmi érintkezés meghatározott területén jellemzõen használt nyelvi kifejezõeszközök rendszere, illetve az ezek használatát szabályozó törvényszerûségek összessége.

Irodalmi és köznyelvünkben a következõ fõbb stílusrétegeket különböztetjük meg:

I. Írott nyelvi stílusok:
1. Tudományos stílus
2. Publicisztikai stílus
3. Hivatalos stílus
4. Szépirodalmi vagy mûvészi stílus
5. Levélstílus
II. Beszélt nyelvi stílusok
1. Társalgási stílus
2. Szónoki stílus
3. Elõadói stílus

A tudományos stílus

A tudományos stílus a tudományos mûvek (monográfia, tanulmány, tudományos cikk, referátum, korreferátum, recenzió stb.) jellemzõ nyelvhasználata. A tudomány célja a valóság törvényeinek, összefüggéseinek megismerése, illetõleg világos és egyértelmû megismertetése érvelõ bizonyítással. Ennek megfelelõen a tudományos stílusból az érzelmi és festõi hatású nyelvi elemek szinte teljesen hiányoznak. Az érthetõség kedvéért egyértelmûen, pontosan fogalmaz. Nagy számban használ (magyar és idegen eredetû) terminus technicusokat, definíciókat, levezetéseket, képleteket stb., viszont a szemléletesség nyelvi eszközeivel takarékosan bánik.

Az érzelmi hatásokat a mondatformák terén is mellõzi. Szereti a ténymegállapító, kijelentõ tartalmú, racionális mondatszerkezeteket. Általában világos, áttekinthetõ szórendre és kompozícióra törekszik. Gyakoriak benne az összetett mondatok, melyekben fontos szerephez jutnak a kötõszók, mint a logikus, következetes és fegyelmezett mondatfûzés nélkülözhetetlen eszközei. Sûrûn használ párhuzamos, illetõleg ellentétes szerkesztésmódot, figyelemfelkeltõ kérdéseket, idézeteket és hivatkozásokat. Példa.

További példaként egy recenziót kommentálunk.

A recenzióban jól megfigyelhetõ a bevezetés, tárgyalás, befejezés klasszikus hármassága.

1. Bevezetés.
1.1. Reflexió korábbi írás(ok)ra.
1.2. A mû jelentõsége.
2. Tárgyalás.
2.1. A könyv tárgya.
2.2. Elõzmények, elméleti háttér, alapvetések.
2.3 Eredmények.
3. Befejezés.
3.1. Alkalmazási lehetõségek.
3.2. Összegzés, kitekintés.

Tudományos stílusban készülnek a szakdolgozatok is, a hallgatóknak valamely szaktárgyuk körébe tartozó tudományos kérdésrõl eredeti forrástanulmányok alapján írott dolgozatai. Elkészítésük folyamatába UMBERTO ECO Hogyan írjunk szakdolgozatot? címû könyvének tartalomjegyzékével nyújtunk bepillantást.

A publicisztikai stílus

A publicisztikai stílus a sajtó, az újságírás, a publicisztikai mûvek (hír, tudósítás, híradás, riport, interjú, gloszsza, tárca, karcolat, különféle rádiós és televíziós mûfajok stb.) tipikus nyelvhasználata. Feladata, hogy tájékoztassa a társadalom tagjait az idõszerû politikai, gazdasági, kulturális stb. eseményekrõl, és azokkal kapcsolatban alakítsa is a közvéleményt. A publicisztikai stílus jellemzõ vonása ezért a közérthetõség, a meggyõzésre, a közvetlen hatásra való törekvés. Ennek érdekében kedveli a közkeletû nyelvi kifejezõeszközöket, fordulatokat, szólásokat, a hatásos új szavakat (neologizmusokat); szereti az idõszerû vonatkozásokat (kortársak neve, idõmegjelölés, szervezetekre, intézményekre való hivatkozás stb.), nagy számban használja a figyelemfelkeltõ, hatásos címeket. A beszélt nyelvhez hasonlóan olykor lazább, könnyedebb. A mondatok szerkezeti felépítésében általában világosságra törekszik, de ha a téma úgy kívánja, a bonyolultabb megformáltságtól sem idegenkedik. Vesd össze.: (Háttérország. Spiró Györgygyel beszélget Mester Ildikó. Magyar Napló, 1994. május 13. 4-8. Részlet.)

Ady Endre Egy kis séta címû tárcájában konkrét társadalmi kérdést taglal (a külváros és a kanonoksor szembeállítását) az irónia, a túlzás) eszközeivel.

A publicisztikai stílus sajátosságait szemléltetik a következõ részletek is, amelyek egy, NOAM CHOMSKYval az amerikai televízióról és propagandáról készített tanulságos interjúból származnak.

A hivatalos stílus

A hivatalos stílus a törvényalkotás, a rendeletek, a közlemények, általában a hivatalos érintkezés tipikus nyelvhasználata. Pl.:1994. évi XL. törvény a Magyar Tudományos Akadémiáról.

A hivatalos stílus legfontosabb jellemzõi a következõk: sajátos mûszavak és kifejezések használata; merev formák, fordulatok megõrzése; olykor a mondatokat túlterhelõ szóhalmozás; az idegen szavak kedvelése; szószaporító, gyakran helytelen kifejezések; bonyolult, körülményes, gyakran nehezen érthetõ mondatok. Mindez céljának a következménye is, hogy tudniillik legtöbb esetben joggyakorlati kérdésekben jár el. Vesd 0ssze egy bírósági idézéssel.

A szépirodalmi vagy mûvészi stílus

A szépirodalmi vagy mûvészi stílust írónemzedékek sora teremtette meg tudatos munkával, így ez a stílusréteg a legváltozatosabb, leggazdagabb. Egyrészt azért, mert stíluseszközként felhasználja a nyelv valamennyi elemét, az összes többi stílusréteg eszközeit is. Másrészt azért, mert olyan mûvészi hatásra való törekvés jellemzi, amilyet a többi stílusrétegben hiába keresünk. Legfõbb jellegzetességei a következõk: képszerû ábrázolás, a legváltozatosabb nyelvi-stilisztikai eszközök felhasználása, rendkívüli választékosság, a mûvészi hatásra való törekvés, az egyéniség dominanciája.

Két alapformája van: a költõi és a prózai stílus. Közülük a költõi a választékosabb.

A levélstílus

A levél tulajdonképpen írásban megjelenõ társalgás, így elsõsorban a társalgási stílus jegyei jellemzõk rá: a könnyed és természetes nyelvi eszközök használata. Mivel azonban írott formában él, szókincsében és mondatfûzésében megtaláljuk az írott stílus jegyeit is. A levélstílus sajátos átmenet a szóbeli (beszélt) stílusokhoz. Önálló stílusként csak formai elemei miatt vehetõ figyelembe.

A levél stílusa nagymértékben függ attól, hogy ki, kinek (magánszemélynek vagy hivatalnak) írja a levelet, s mi a levél tárgya. Példaként tekintsünk elõször egy kérvényt, egy önéletrajzot, majd egy értesítést, végül egy hirdetést (tájékoztatót).

A kérvény elbírálását megkönnyíti, ha pontosan és félreérthetetlenül fogalmazzuk meg a kérés tárgyát, a tényállást és az indokokat; ha nem hagyunk ki egyetlen fontos és igaz körülményt vagy adatot sem; ha röviden, tömören adjuk elõ kívánságunkat (nem térve ki a mellékes és a kérést közvetlenül nem érintõ tényezõkre).

Ma már az önéletrajz (hivatásrajz) nem olyan gyakori szövegfajta, mint korábban volt, inkább csak akkor készítünk, amikor megpályázunk egy állást. Egy szakmai önéletrajz nélkülözhetetlen elemeit HONFFY PÁL a következõképpen foglalja össze.

1. A születési idõ megjelölése.
2. Iskolai végzettség, szakmai képzettség, alapképesítés.
3. A speciális érdeklõdési kör, hajlam, tehetség stb.
4. Az eddigi munkahelyek és munkakörök.
5. A pótlólagosan megszerzett újabb képesítések.
6. Nyelvismeret, a nyelvtudás foka.
7. Szakmai tevékenység.
8. Esetleges publikációk.
9. Tervek, elképzelések.
10. Mellékletek.

A társalgási stílus

A társalgási stílus a beszédbeli érintkezés nyelvhasználata. Legfontosabb jellemzõi a közvetlenség, a természetesség, a gyakran hétköznapi kifejezésmód és mondatfûzés. Szókincse ezért rendkívül sokrétû: csoportnyelvi, tájnyelvi, zsargon-, argó-, idegen szavak stb. egyaránt megtalálhatók benne. Kedveli a tréfás, gúnyos, sõt durva, vulgáris szavakat, másfelõl a becézés, kedveskedés, udvariaskodás nyelvi kifejezõit, továbbá a nagyításokat, túlzásokat.

Szereti az egyszerû, könnyen érthetõ, rövid mondatokat. Fõ jellegzetességei: a rövid, gyakran csak egy szóból álló nem teljes vagy hiányos mondatok, továbbá a közbevetések, félbeszakítások stb. használata. Ezeket legtöbbször a párbeszédes helyzet teszi érthetõvé.

Az írók fõként a jellemzés és a reális ábrázolás céljából élnek a társalgási stílus adta lehetõségekkel. Pl.: Mikszáth Kálmán: Bede Anna tartozása

A szónoki stílus

A szónoki stílus a szónoki beszédek, a szónoklatok nyelvhasználata. A szónok célja az, hogy a hallgatóságot meggyõzze igazáról, és megfelelõ állásfoglalásra, illetve elhatározásra bírja. Ezért szívesen használ választékos, ünnepélyes, sokszor túlzó szavakat. A fokozás, a nyomósítás kedvéért gyakran él rokon értelmû szavakkal. A közérthetõség kedvéért általában kerüli az idegen szókat, az archaizmusokat (gör. 'régiesség') és a neologizmusokat. A mondatszerkesztésben a cáfolás vagy bizonyítás végett szereti a halmozott mondatrészeket, a felsorolásokat, kihasználja a figyelemfelkeltés nyelvi eszközeit. Szívesen alkalmazza a kifejezõ erejû felkiáltó és kérdõ mondatokat. Pl.: Kossuth Lajos beszéde Szeged népéhez (1848. október 4.)

Kossuthnak láthatóan nincs szüksége érvekre, hogy Szegedet a haza ügyének megnyerje, a lelkesedés hõfoka is elég a tömeg akaratának megindítására. Nem is az értelemhez, hanem a szívhez szól. A beszéd rögtönzött, de azért a bevezetés, tárgyalás és a befejezés hármassága jól megkülönböztethetõ a beszédben.

1. Bevezetés.
1.1. A szónok meghajol Szeged lelkesedõ népe elõtt.
1.2. A haza veszélyben van.
2. Tárgyalás. 2.1. Szeged a magyar szabadság kõsziklája.
2.2. Az eskü.
2.3. Szegeden befejezettnek érzi küldetését.
3. Befejezés. 3.1. Felszólítja a népet, hogy álljon fegyverbe.
3.2. Szeged koszorúi.
3.3. Az érzés elfojtja szavát.

Az elõadói stílus

Az elõadói stílus tulajdonképpen a tudományos stílus beszélt változatának tekinthetõ, s mint ilyen egyrészt ennek, másrészt a szónoki stílusnak a sajátosságait ötvözi. Sok helyen és sok alkalommal jut kifejezésre, ez jelentkezik az oktatásban is a tanár és a diák részérõl egyaránt. Minden elõadónak, minden elõadásnak az a célja, hogy mondanivalóját a hallgatóság megértse. Ennek érdekében világítja meg a fogalmakat és az összefüggéseket.

Fõbb ismertetõjegyei: a témára vonatkozó bevezetés találó, eligazító intonálása, a magyarázatra szoruló fogalmak, terminus technicusok ismertetése, közbevetett -- olykor élénkítõ funkciójú -- kérdések alkalmazása, az elhangzottak vissza-visszatérõ megismétlése más megfogalmazásban. Ezek a mozzanatok jól megfigyelhetõk a következõ, írásban útólag rögzített elõadás idézett részében.

A stílusárnyalatok

Az egyes stílusrétegeken belül aszerint, hogy az alkotó zömmel melyik nyelvi változattal él, mennyire igényes a nyelvi eszközök kiválasztásában, hogyan és mikor használja a különféle hatáskeltõ elemeket, s hogy ezekkel mely mûfajokban él, bizonyos stílusárnyalatokat (vagy stílusfajtákat) különböztetünk meg.

A felhasznált nyelvi változat szerint megkülönböztetünk irodalmi nyelvi, köznyelvi, népi vagy népies, szaknyelvi és zsargon (argó) stílust.

A nyelvi igényesség foka szerint beszélhetünk egyrészt egyszerû, választékos, finomkodó, emelkedett, másrészt közönséges, durva, bizalmas, szóvirágos stb. stílusról.

Az érzelmi hatáskeltõ elemek aránya és milyensége alapján lehet a stílus egyrészt világos, logikus, másrészt homályos, nehézkes, száraz; az értelmi hatáskeltõ elemek aránya és milyensége alapján pedig egyrészt ünnepélyes, patetikus, kedveskedõ, tréfás, gúnyos másrészt szemléletes, régies, modoros, élénk stb.

Végül az alkalmazott mûfaj alapján beszélhetünk epikai, lírai, drámai stílusról, ezeken belül pedig regény- vagy novellastílusról, ódai, balladai, továbbá vígjátéki stb. stílusról.

A gúnyos stílus például a nevetségessé tevés, a megbélyegzés kedvéért halmozza a rosszalló szavakat és kifejezéseket, s hanglejtésében is eltér vagy eltérhet a tárgyilagos, higgadt beszédmódtól. Pl.: Temesi Ferenc: Por. Második kötet, L-Zs. Magvetõ Kiadó, Budapest, 1987. 237.

A fenti stílusárnyalatok természetesen nem különülnek el egymástól (például az ódai stílus egyszerre irodalmi, emelkedett és ünnepélyes, a tréfás stílus lehet irodalmi, de lehet népi is stb.), mert hiszen ugyanazt a nyelvi anyagot szemlélik, ha különbözõ nézõpontból is.

Bibliográfia

visszalépés az adatbázishoz