Eszközünk, a beszéd

A hangzó beszéd az embert mindenektõl megkülönböztetõ sajátja; a magyarul hangzó beszéd egyszerre nemzeti kincsünk és egyéni tulajdonunk. KODÁLY Zoltán szavai szerint "semmi sem jellemzõ annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messzirõl, mikor a szót még nem is értjük."

A beszéd a személyiség egyik legfontosabb megnyilatkozási módja; tükör, mely a személyiségrõl nagyon sok lényeges vonást tár fel. Beszédünknek vannak adott, nem változó elemei, de vannak változóak, változtathatóak. Az utóbbiaknak köszönhetõen beszédünk – kisebb vagy nagyobb léptékben – egész életünkön át változik, alakul. Ez teszi lehetõvé azt, hogy a beszédünk minõsége javítható legyen: az esetleges hibák, döccenõk lassan-lassan irányított, rendezett (beszéd)megnyilatkozássá szelídíthetõk. Megtanulhatjuk uralni a tempót, a hangot, a hanglejtést. A jobb minõségû beszéd gyakorlat, gyakorlás útján érhetõ el (retorika).

A fentebb írottak fokozottan érvényesek a pedagógusokra és a leendõ pedagógusokra, hiszen a tanár számára a hang eszköz, a beszéd pedig munkaeszköz. Állandóan használnia kell, szükséges tehát, hogy tudatosan és célszerûen bánjon vele. Csakis a célszerûen változatos hangzású tanári beszéd tarthatja hosszabb ideig fogva a tanulók figyelmét.

A beszéd annyira természetes emberi megnyilvánulás, hogy nem is figyelünk nehézségeire. A beszédnek egyébként is vannak automatizált elemei, részben ilyen pl. a kiejtés, a hangképzés. Ennek megvannak a maga elõnyei. A kiejtés esetében az automatizáltság pl. azt jelenti, hogy nem annyira mondanivalónk formája köti le figyelmünket és energiánkat, hanem inkább annak tartalma. Csakhogy az automatizáltság oda is vezethet, hogy egyre kevesebb figyelmet szentelünk a formának (kiejtésnek, hangképzésnek), aminek következtében ezek a formai jegyek a beszéd minõségének, tartalmának rovására mennek. Ez az egyik ok, amiért valamennyi tanárnak állandóan õrködnie kell beszéde helyessége fölött (sok tanár észre sem veszi pl., hogy kedvenc szófordulatai vannak, vagy csak akkor, amikor a tanítványai közlik vele, hogy a mai órán a `kérem szépen` kifejezést 25 alkalommal mondta).

A beszédtevékenység

A beszédtevékenység összetett folyamat. Négy fontos összetevõje van: a légzés, a hangadás, a kiejtés és a kifejezés.

Beszédszerveink bizonyos tulajdonságait örököljük: esetleg –  hogy a negatívumokra szorítkozzunk – a rossz hangadottságot, a torz fognövést, sõt akár a nyelvmozgás ügyetlenségét, a labilis beszédtempót is. Velünkszületett adottságainkat azonban fejleszthetjük; levetkõzhetjük otthonról hozott ejtéshibáinkat, rossz beidegzõdéseinket, sok gyakorlással enyhíthetjük beszédhibáinkat.

A légzõgyakorlatok célja a nagy kapacitású rekeszlégzés kialakítása és automatikussá tétele. Fontos a hangtalan belégzés begyakorlása, a levegõ beosztásának biztos kialakítása, és az egyenletes hangadáshoz szükséges kilégzés szabályozása.

A hangadó gyakorlatok célja az ideális középhangsáv felismerése és kimunkálása, az erõteljes – de nem erõltetett – mellhang kialakítása, a görcsmentes hangerõfokozás megtanulása és a hangadás egyenletességének megteremtése az egész hangterjedelemben.

A kiejtésgyakorlatok célja a magánhangzók és mássalhangzók pontos, tiszta ejtésének kialakítása, a hangkapcsolatok szabályos ejtésének gyakorlása, a szabályos beszédritmus megteremtése és a pergõ, tiszta szövegmondás kialakítása.

A kifejezõgyakorlatok célja a szólamegységek felismerése, a szövegértelmezés jártasságának kialakítása és a hanglejtés-variációk gyakorlása.

A beszédtechnikai gyakorlatok egyúttal személyiségnevelõ koncentrációs gyakorlatok is. A tanárnak – akár a színésznek a színpadon – állandóan többfelé kell figyelnie, de a beszédére már nem, mert akkor már nem tud tanítani, csak "beszélni". A beszédtechnikai gyakorlatok során megtanulhatunk összpontosítani, s kialakíthatjuk azt a beszédet, amely késõbb – külön odafigyelés nélkül is – szolgálja munkánkat, tanításunkat.


A magyar nyelv hangképzési és kiejtési "kódexe"

1. A beszédhangokat tisztán, határozottan, teljes értékûen képezzük.

2. A magánhangzók képzésében nem vesz részt az orrüreg.

3. A mássalhangzók között is csak az [m], [n], [ny] orrhangú.

4. Világosan megkülönböztetjük a zöngés mássalhangzót a zöngétlentõl.

5. A hangok idõtartamát határozottan érzékeltetjük, amikor a hangtani helyzet lehetõvé teszi.

6. Érvényesítjük – amikor szükséges és lehetséges – az igazodás, hasonulás, összeolvadás, megrövidülés törvényét.

7. A szótagokat is tisztán, határozottan és teljes értékûen képezzük: kihagyás, elnyelés, átugrás nélkül. Ezek a hangképzési sajátosságok nagymértékben befolyásolják a magyar beszéd tempóját is. Beszédünk iramát csak addig fokozhatjuk, amíg hangképzésünk megfelel a fenti követelményeknek.


Ne feledjük az alábbiakat!

1. Az emberi beszéd bonyolult, többcsatornás kifejezõrendszer. A szavak jelentése gyakran megváltozik a hanglejtéstõl, a hangszíntõl, a hangsúlytól. Ne gondoljuk azt, hogy tanítványaink nem veszik észre, ha nincs összhangban amit mondunk azzal, ahogy mondjuk.

2. A beszélõ lelkiállapotáról árulkodik a beszédtempó, a hangerõ, az artikuláció lágy vagy erõteljes volta. A tanári beszédnek ebben a vonatkozásban is – többnyire – fegyelmezettnek kell lennie.

3. A pontos szabályok szerint létrehozott beszéd könnyen lehet üres, száraz; a szabályokat nem tisztelõ beszéd olykor azonban magyartalan, téves vagy éppen érthetetlen. Kerüljük ezeket a szélsõségeket! Nem ezek használata révén leszünk eredetiek.


Bibliográfia

BACHÁT LÁSZLÓ (szerk.): Szépen magyarul – szépen emberül, Hazafias Népfront Országos Tanácsa, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987.

DEME LÁSZLÓ: A beszéd és a nyelv, Tankönykiadó, Budapest, 1984.

FISCHER SÁNDOR: Retorika (A közéleti beszéd gyakorlata), Kossuth Kiadó, Budapest, 1981.

FISCHER SÁNDOR: A beszéd mûvészete, Gondolat, Budapest, 1966.

GÁSPÁRI LÁSZLÓ: Retorika, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.

GRÉTSY LÁSZLÓ – SZATHMÁRI ISTVÁN (szerk.): Helyes kiejtés, szép magyar beszéd, Tankönyvkiadó, Budapest, 1967.

HERNÁDI SÁNDOR: Beszédmûvelés, Tankönyvkiadó, Budapest, 1976.

KENESEI ISTVÁN (szerk.): A nyelv és a nyelvek, Gondolat, Budapest 1989.

LÕRINCZE LAJOS (szerk.): Nyelvmûvelésünk fõbb kérdései, (Tanulmánygyûjtemény), Akadémiai Kiadó, 1953.

LÕRINCZE LAJOS: Nyelvõrségen, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968.

MONTÁGH IMRE: Nyelvmûvesség (A beszéd mûvészete), Múzsák Közmûvelõdési Kiadó, Budapest, 1989.

NÖTH, WINFRIED: Handook of Semiotics, Indiana University Press, Bloomington and Indianapolis, 1990.

R. DR. MOLNÁR EMMA: Leíró magyar hangtan, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.

WACHA IMRE: Beszélgessünk a beszédrõl!, Kossuth, Budapest, 1981.

Vissza!