Ejtéshibák
A köznyelvi kiejtésnek megvannak a maga normái; az ezektõl eltérõ hangképzési módokat hibásnak tekinthetjük.
Magánhangzóknál pl. a szûkebb ejtés, a "torokhangú" beszéd, a túlságosan "zárt vagy nyílt szájú" beszéd, a renyhe vagy túlzott ajakmûködés, a hosszú magánhangzók rövid, pattogó ejtése, a rövid magánhangzók elnyújtása (leppegés), az orrhangúság, a mormolás vagy a hangzókihagyás.
Mássalhangzóknál a szokásosnál elõrébb képzés (selypesség), a hátrébb képzés ([d], [t], [g] és [k] esetében), a laza hangképzés (zár- és réshangoknál), a merev izommunka (raccsolás), a hehezés (pl. [k] helyett [kh]), zöngétlenítés (pl. [g] helyett [k], [z] helyett [sz]) vagy az idõtartam helytelen alakítása (pl. állomás helyett "álomás", tõlük helyett "töllük").