Retorika
Eredeti meghatározása szerint: a nyilvános beszéd vagy szónoklat, és az ezáltal történõ meggyõzés gyakorlati tudománya. Szicíliából indult útjára, elsõ mûvelõje Empedoklész volt. Innen került át Athénba, ahol a demokrácia fejlõdésében nagy szerepet játszó népgyûlés és bíróság mûködése tette szükségessé a politikai és törvényszéki beszédekben, szónoklatokban való jártasságot, a szó, a meggyõzés erejét.
A retorika tanítómesterei (Cicero, Quintilianus, Tacitus) fogalmazták meg fokozatosan azokat a szabályokat, törvényszerûségeket, amelyeket felhasználva a beszélõ a hallgatóság akaratát, támogatását megnyerheti, és az általa kívánatosnak tartott cselekvésre késztetheti.
Késõbb alakult ki a retorika másik, általánosabb jelentése: a szép beszéd, az ékesszólás tudománya, amely azokkal a szerkezeti és nyelvi-stilisztikai sajátosságokkal foglalkozik, amelyek a mûvelt, irodalmi kifejezésre jellemzõk.