Egy hatodik osztályos, tizenkét éves rokongyerek azt kérdezte tôlem: miért mutatta az egyik szereplô olyan furcsán a hármat egy amerikai filmben. Nem úgy, mint mi, hogy a hüvelyk-, a mutató- és a középsô ujjunkat kinyújtjuk, a maradék kettôt behajlítjuk; hanem úgy, hogy a két szélsôt, a hüvelyk- és a kisujját takarta el, és a középsô hármat hagyta egyenesen.
Nagyon meglepte, amit mondtam. Hogy ô is az elsô három ujjával mutatta, ahogy mi is az elsô hárommal; csak éppen mi magyarul mutatjuk, ô meg angolul.
Aztán megkérdeztem: Neked például hány ujjad van? Habozás nélkül felelte: Húsz! Tíz a kezemen, tíz a lábamon.
Na látod! – mondtam. A német gyerek ugyanilyen biztonsággal vágná rá: Ich habe zehn Finger", azaz hogy: Tíz ujjam van". Mert ami a lábán van, az neki nem ujj, nem Finger, hanem Zehe. Ami hasonlít a kéz ujjaira, de nem ugyanaz. Ez a szó, a Zehe jelöli különben a fokhagyma gerezdjét is; amire a lábujj talán jobban hasonlít, mint a kézujjakra. Így van az angolban is: a kéz ujja finger, a lábé meg toe.
De ô visszatért az alapkérdésre. Hogy az angol a kezén miért mutatja másképp a hármat, mint mi. Hát a két kezén neki is tíz ujja van!
Ez a válaszom még jobban megdöbbentette. – Tévedsz – feleltem; – neki nem tíz ujja van, hanem összesen nyolc. Ô a kérdésedre így felelne: On one hand I have four fingers and a thumb". Azaz: hogy egy kezemen  négy ujjam van és egy hüvelykem. A hüvelyk neki nem egy az ujjak közül, hanem önálló kategória: hüvelyk. Jelzi ezt a többinek a neve is. A mutatóujj: forefinger vagy first finger, azaz: elsô ujj; a középsô ujj másik neve: második ujj; a gyûrûsujjé: harmadik ujj. Tehát  ha a kezén mutatja a hármat, azt a három elsô ujjával mutatja; a hüvelyk nem keverhetô közéjük.
Most jött a nagy kérdés: hogy akkor az embernek" hány ujja van. – Mondom: az ember", olyan nincs. Emberek vannak, és mindegyikük valamilyen társadalomban és társadalomtól  ismeri meg a világot kiskorában, valamelyik nyelv segítségével. Mert – jól figyelj –: a nyelvekben a társadalmak a valóságot tükrözik és tagolják. Ami a nyelvben van, annak kell, hogy legyen alapja a valóságban. Még az öröm meg a bánat, az ördög meg az angyal is létezô jelenségek alapján született meg a társadalom közös tudatában.
De ez úgy is igaz, hogy: a valóságot a társadalmak a nyelvekben tükrözik és tagolják; mégpedig mindegyikük a maga történelmileg kialakult látásmódja szerint. Számunkra például van a valóságnak egy olyan jelensége, hogy: répa. Ebbôl van a sárgarépa, fehérrépa, cukorrépa, marha-répa, céklarépa. De ezek válfajok, a répa az mind répa. Az angolban minden fajtának külön neve van, ezért az angol beszélô számára nincs olyan tárgy, hogy: répa.
Makacsul visszatért faggatóm az ujjakhoz. Hogy hát akkor kinek van igaza! Megnyugtattam: mindegyikünknek. Csak épp kinek-kinek a maga szemlélete szerint. Ha az ujjak csontszerkezetét nézem, a kéz és a láb ujjai alapvetôen egyformák, legföljebb válfajok. Tehát igaz, hogy húsz ujjunk van. De ha a használhatóságukat vizsgáljuk: a kéz ujjainak egészen más a szerepük, mint a lábéinak. Fogni, kapaszkodni, dolgozni csak ezekkel lehet. Tehát igaz, hogy hasonlítanak, de egészen mások. S végül: ha a kezünkbe veszünk egy csukott könyvet, alul van a négy ujj, és ennek önálló ellentettje fönt az egyetlen hüvelyk. Más oldalon áll, más a szerepe, még a helye is a kéz-fejen.
Mert a nyelvekben nem a valóság tükrözi önmagát. A nyelvekben a valóságot a társadalmak tükrözik és tagolják!
 

Idestova évszázados már az a vita, amely az Édes Anyanyelvünk tavaly decemberi ifjúsági mellékletének egyik cikkecskéje körül elevenedett fel nemrég. Ebben Kocsis Ferenc furcsállotta a metróellenôröknek ezt a figyelmeztetô szövegét: Kérjük utasainkat, készítsék elô jegyeiket, bérleteiket!" Szerinte egy utasnak elég egy jegy vagy egy bérlet; ô tehát így fogalmazná: Kérjük utasainkat, készítsék elô jegyüket, bérletüket"; tudniillik ki-ki a magáét. – Mátészalkáról Bacskay László lelkész, egykori pataki diák, felidézi levelében azt, amit hajdan a több birtokos, több birtok" megfogalmazásáról tanult ott épp egy diáknemzedékkel utánam, s leszögezi: a kifogásolt forma a helyes, hiszen több utasnak több jegye van, nem egy közös jegye.
Nem véletlen, hogy mindketten a szak-irodalomból jól ismert példát hozzák fel: A fogadáson a nagykövetek feleségeikkel jelentek meg". Kocsis Ferenc így érvel: Tudomásom szerint a többnejûség itt Európában nincs megengedve. Ezért helyesebb az egyes szám, tehát csak feleségükkel". Levélírónk épp fordítva látja. Ha a nagykövetek feleségükkel vettek részt a fogadáson, akkor – idézem – ez azt jelenti, hogy a tíz nagykövetnek egy felesége van. De a többférjûség nincs megengedve Európában". Szerinte tehát: feleségeikkel, több nagykövet több feleséggel, ki-ki a magáéval.
Mi következik ebbôl? Hogy mindkét forma félreérthetô? – Ezt is mondhat-nánk éppen. De pontosabb így: Mindkét forma félremagyarázható. S ez korántsem ugyanaz!
Példálózzunk! – A testnevelô tanár vezényel: A bal lábukkal lépjenek ki!". A tanár feladatot diktál: Vegyék a tollukat a kezükbe!". Az osztályfônök szülôi értekezletet hirdet: Édesapjuk vagy édes-anyjuk  föltétlenül  jöjjön  el!".  Az  ôr-mester igazodást vezényel: Balra igazodj! Figyeljék a bal szomszédjukat!". Majd rászól a rendetlenkedôkre: Mindjárt elveszem a kedveteket!".
Így, ahogy mondom. Pedig hát több diáknak több bal lába, több tolla, több édesanyja van; több katonának több bal szomszédja és több kedve. De egynek-egynek csupán egy. S ezért – bármennyire logikus és szabályszerû volna is – nem így mondjuk: A bal lábaikkal lépjenek elôre", vagy: Elveszem a kedveiteket", hanem csak úgy, egyes számban.
Miért? – Mondhatnánk így is: Mert annyi eszünk azért van, hogy tudjuk: az ember – egy jobb kéz; egy diák –  egy anya; egy katona – egy bal szomszéd. Legalább egy – és legföljebb egy! – S hogy állunk a feleségekkel? Ahogy mindketten érveltek, bár ellenkezô eredményre jutva: úgyis tudjuk, hogy Európában sem többnejûség, sem többférjûség nincs.
Szakszerûen mondva: a közös tudati tartalék függvényében úgyis világos mindenkinek, hogy ha a nagykövetek feleségükkel érkeztek, ki-ki egyet hozott: a sajátját. Szokták ajánlani helyette ezt: feleségestül. Csakhogy ez a -stul/stül eléggé lebecsülô árnyalatú; olyan pereputtyostul" szaga van.
De vigyázzunk! A tagmondat végével lezárul az egyes számú használat lehetôsége. Figyeljünk: A huszárok feltették csákójukat; sapkarózsáik csillogtak a napfényben". És: A küldöttek tanácskoztak; feleségeik átvonultak a szalonba."
Nehéz ez? Lehet! De, szerencsére, a hallgatónak nemcsak füle van, hanem esze is.