KEGYELEM
Reményik Sándor

Elõször sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék erõd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy,mindhiába:
A bûn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyû szürkeség
Tömlöcébõl nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erõ, akarat, kétségbeesés,
Bûnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe, véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredre hull.

Akkor – magától – szûnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény,
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Szeptemberben vettem át a második oldallagos plébániát, amelynek területén egy állami fenntartású szociális otthon is mûködik. A református lelkész kolléga is novemberben érkezett a faluba, s karácsonyig még csak futólag volt alkalmunk találkozni. December 24-én reggel felhívtam telefonon, és õ megkérdezte: "Jössz-e istentiszteletet tartani az Öregek Otthonába?". Kicsit váratlanul ért a kérés, de gyorsan számot vetve teendõimmel, láttam, hogy éppen belefér még az idõmbe. Megegyeztünk a református lelkésszel, hogy negyed óra múlva az otthon kapujában találkozunk.
Megérkezésünk után rögtön láttuk, hogy nem lesz egészen egyszerû a dolog. Egyikünk sem tudta, hogy lelkész-elõdje hogyan szokta itt ezt a szolgálatot végezni. Ráadásul azt sem volt mindig könnyû kideríteni, hogy az öregek közül ki milyen felekezethez tartozik. Ugyanakkor látszott, hogy mindenki nagyon számít a karácsonyi istentiszteletre.
Ebben a helyzetben nagyon sokat jelentett számomra az, hogy református lelkésztestvérem részérõl folyamatosan éreztem az egységre való törekvést. Mindenben igyekezett a legteljesebben figyelembe venni, hogy számunkra, katolikusok számára mi lenne a legjobb megoldás. Gyors egymásutánban fölmerült több lehetõség a közösen, illetve a külön végzett liturgiára. Én is igyekeztem mindent megoldást elsõsorban az õ szemével nézni.
Végül együtt figyelve a körülményekre, sikerült megoldást találnunk. Az egyik szobában feküdt egy ágyhoz kötött férfi, aki református volt. A vele szomszédos szoba viszont éppen az, amelyben elsõpéntekenként a katolikusok szoktak összejönni áldozásra, imádságra. Kézenfekvõnek tûnt tehát, hogy így a két helyiségben egymás mellett párhuzamosan tartsuk a szentmisét illetve úrvacsorai istentiszteletet. Ám azt is éreztük, hogy a köztünk létrejött egység miatt, de a Karácsony lényegérõl való tanúságtétel miatt sem elégedhetünk meg egyszerûen egy ilyen szétválasztással. Ezért, miután mindketten elõkészültünk a saját liturgiánkhoz, mintegy annak bevezetéseként elõbb én mentem át a "református szobába", és köszöntöttem az ott egybegyûlteket, majd õ jött át hozzánk katolikusokhoz ugyanezt tenni.
A két szobából ezután egyszerre felhangzó két kezdõének a különbözõség ellenére, azt hiszem, teljes harmóniába olvadt össze. Nemcsak az öregeken érzõdött ritka boldogság a szentmise alatt és után, hanem azt hiszem, nekem sem volt még ennyire szép karácsonyi szentmisém.
Nobilis Márió
 

Az ökumenikus mozgalom magalapítója, Nathan Söderblom Svédországban, a norallai lutheránus  lelkészházban született. Uppsalában és Párizsban tanult teológiát. Késõbb a vallástörténet profeszszora lett, 1914-tõl pedig a svéd egyház feje. 1919-ben ismertette "Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának" programját. Valamennyi keresztény felekezet egyesüljön és hozzon létre egy közös tanácsot. Ez volna a keresztény egység felé az elsõ lépés. Söderblom terve csak 1948-ban valósult meg, amikor megalapították az Egyházak Ökumenikus Tanácsát, az ún. Egyházak Világtanácsát.
A fõtitkári feladatot W. A. Visser’t Hooft vállalta, aki magát szerényen "Isten levélhordójának" nevezete, "aki az üzenetet egyik egyházból a másikig viszi".
XXIII. János pápa személyesen tapasztalta a Balkánon az egyházszakadás következményeit. Azt beszélik, egyszer egy örmény püspök így szólt hozzá: "Eminenciás Uram, azt olvassuk az evangéliumban, hogy az Úr minden bûnt megbocsát, de egy bizonyos bûnt sohasem bocsát meg, sem ezen a földön, sem az égben. Melyik ez a bûn, Eminenciás Uram? Talán nem éppen az egyházszakadás?"
 XXIII. János pápa nyílt és megértõ volt a másképpen gondolkodókkal szemben. "József vagyok, a testvéretek" – így beszélt egyszer a püspökök, az egyházi nép, az evangélikusok és ortodoxok, a zsidók és a hitetlenek elõtt is. Így vált õ minden felekezeti határon túl olyan ökumenikus pápává, akinek sikerült elérnie a keresztények közötti dialógust.
Mint a keresztény egység titkárságának elnöke, Bea bíboros vállalta azt a nehéz feladatot, hogy az évszázadok óta elidegenedett keresztény felekezeteket egymáshoz közelebb hozza. Hogy a Második Vatikáni Zsinaton 30 nem katolikus vallás 152 képviselõje vett részt megfigyelõként, az kizárólag ennek a jezsuita atyának az érdeme volt. 1962. október 15-én Bea bíboros ezekkel a szavakkal köszöntötte a zsinat nem katolikus megfigyelõit:

"Kedves testvéreim a Krisztusban! Címeik hosszas felsorolása helyett, melyeket természetesen tiszteletben tartok, engedjék meg, hogy ezekkel az egyszerû, de mélyértelmû szavakkal szólítsam meg Önöket: Testvéreim a Krisztusban! Ez a megszólítás erõsebb mindannál, ami bennünket elválaszt."

• Boldogok, akik saját magukon is tudnak nevetni, mert remekül elszórakoznak.
• Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok boszszúságtól megkímélik magukat.
• Boldogok, akik mentegetõdzés nélkül jól kipihenik és kialusszák magukat, bölcsnek fogják õket mondani.
• Boldogok, akik tudnak hallgatni és másokat meghallgatni, sok újat fognak tanulni.
• Boldogok, akik csodálni tudnak egy mosolyt és el tudják felejteni egy fintort, mert útjuk csupa napsugár lesz.
• Boldogok, akik mások viselkedését mindig jóakaratúan ítélik meg, mert naivnak fogják õket tartani, de a szeretet ezt követeli.
• Boldogok, akik a cselekvés elõtt gondolkoznak és a gondolkodás elõtt imádkoznak, mert sok butaságot fognak elkerülni.

Nem véletlen, hogy az 1998-as év, melyet az egyház a III. évezredre készülvén a Szentlélek évének nyilvánított, ezzel az igével kezdõdik. Figyelemre méltó az a tény is, hogy az összes egyház ezt a mondatot választotta a keresztények egységéért tartott imahét mottójának.
A Szentlélek ugyanis a forrása minden lelki megújulásnak, az egységért tett erõfeszítéseknek, az életszentség utáni vágynak.
De hogyan mutatkozik meg, hogyan munkálkodik a Lélek az életünkben, és hogyan mûködhetnénk együtt vele?

Tekintsünk vissza az egyház születésére. Jézus halála, sõt még feltámadása után is az apostolok hallgattak, féltek, bezárkóztak. A Szentlélek eljövetele után azonban olyan bátran, akkora tûzzel kezdenek beszélni az utcákon és a tereken, hogy részegeknek hiszik õket. Járnak-kelnek a világban, és semmiféle üldöztetéstõl nem riadnak vissza.
Aztán - immár húsz évszázad óta - a Szentlélek ereje az, ami fénnyel, kegyelemmel tölti el a keresztény közösséget, megújítja és megtérésekkel kíséri életét. Gondoljunk csak bele, milyen utat futott be az egyház a zsinatoktól a különbözõ lelkiségi mozgalmak születéséig, melyeket mindig épp a legjobb pillanatban hívott életre.
Az e havi életige azonban nagyon mély és fontos üzenetet közöl mindannyiunk személyes és társadalmi élete szempontjából is.

A Szent Páltól vett idézet így folytatódik: "... mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk szavakba nem önthetõ sóhajtozásokkal." (Róm 8,26)
A Miatyánk szavait, az Abba Atya megszólítást is a Léleknek kell ajkunkra adnia. Szent Ágoston szerint nélküle (a Szentlélek nélkül) az Abba csak üres szó, bárki szájából hangzik is el.1
Nagyon szoros kapcsolat van tehát a Szentlélek, az egyéni és a közös ima között. Amikor imádkozunk - szavainkon, érzéseinken túl - szüntelen, szavakba nem foglalható könyörgés száll fel szívünk mélyérõl attól, aki lelkünk legbensõbb rejtekében lakik: ezáltal részesedünk a Szentháromság személyei között a áradó Szeretetben, a köztük levõ közösségben.

Hogyan éljük ezt az igét?
Elég, ha arra gondolunk, hogy életünk során hányszor tapasztaljuk gyöngeségünket, törékenységünket, képtelenségünket olyan helyzetekben, melyek megoldása - úgy tûnik - meghaladja erõnket; hányszor élünk át veszélyeket, próbatételeket, kísértéseket, melyek leküzdése lehetetlennek látszik. Pontosan ezekben a pillanatokban, amikor gyengék vagyunk, és sokszor az ima is hatástalannak, üresnek tûnik, siet segítségünkre a Lélek.
Új hitet támaszt bennünk Isten szeretetében, akinek ereje - ahogy Pál mondja - a gyöngeségben nyilatkozik meg teljességgel. (vö. 2 Kor 12,9)
Van egy imádság, melyben a Lélek segítsége és jelenléte - bár mindig egy másik dimenzióban és titokzatos módon - szinte tapintható. Arról az imáról van szó, melyre Jézus ezekkel a szavakkal ösztönöz bennünket: "Ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a földön, meg fogják kapni mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18,19-20)
Az így mondott imádság erejének titka ez: "az én nevemben", ami azt jelenti: Jézusban, az Õ megélt igéjében, életre váltott parancsaiban, melyek közül az elsõ a kölcsönös szeretet parancsa.
Ha mindezt éljük, Jézus valóságosan jelen lesz köztünk Lelkével, aki a közösség lelke. Imánk magának Jézusnak az imája lesz az Atyához, és a szívünk mélyén lakó Szentlélek fog közbenjárni értünk, hogy megkapjuk azt is, aminek kéréséhez sem erõnk, sem bátorságunk nem lenne.
 

Van egy közmondás, mely így szól: "Segíts magadon, s az Isten is megsegít." Az evangélium fénye világossá tette számunkra, hogyan segíthetünk magunkon: tartsuk élõn a kölcsönös szeretetet; legyünk készek mindig ajándékozni, szolgálni testvéreinket, bárki legyen is az.
Ha így teszünk, egy új erõt, egy mennyei segítséget kapunk majd; egy sajátos légkört fogunk tapasztalni, mely megsokszorozza és felszabadítja bennünk azokat az energiákat, melyeknek létezésérõl nem is tudtunk. Ez az atmoszféra ott alakul ki, ahol ketten vagy hárman egyek Jézus nevében.
A Szentlélek, aki Jézus lelke és a Mennyország légköre, lelke az Õ misztikus Testének, az egyháznak is. A Szentlélek tehát az egyház lelke is, mivel "Krisztusban bensõséges egységbe õ hoz össze mindenkit; õ az egyház egységének lételve."2
A Lélek megtapasztalása, fénye, mely megvilágosít bennünket, hogy éljük az igazság és a szeretet lelkületét: ez a legértékesebb hozzájárulás, amit a keresztények adhatnak a "nép ökumenizmusának" megvalósulásához, mely megízlelteti velünk azokat az idõket, amikor az egyházak között teljes lesz a közösség. Ebben a hónapban tehát az összes kereszténnyel együtt imádkozzunk és éljünk elkötelezetten azért, hogy hûségesek legyünk a Szentlélekhez. Ezzel készüljünk a látható egység ajándékának befogadására.
 

______________________________
1 Vö. Opera Omnia XXX/1 Róma, 1982. 443.o.
2 Unitatis Redintegratio 2. pont

Tapasztaltad már valaha is a végtelen utáni szomjúságot? Éreztél-e valaha is égetõ vágyat a szívedben arra, hogy átöleld a végtelent? Elõfordult már, hogy bensõdben elégedetlen voltál mindazzal, amit csinálsz, mindazzal, ami vagy?
Ha igen, akkor bizonyára örülni fogsz, ha feltárul elõtted a titok, hogyan érheted el a teljességet, ami után epekedsz; ha találsz egy formulát, melyet élve nem kell majd siránkoznod amiatt, hogy üresen telnek napjaid...
Van az evangéliumnak egy igéje, mely elgondolkodtat, s ha egy kicsit is felfogod az értelmét, örömmel tölt el. Tömören kifejezi mindazt, amit az életben tennünk kell. Összefoglalja Istennek az emberek szívébe írt valamennyi törvényét. Hallgasd csak:
 

Ezt a mondatot "aranyszabálynak" nevezik.
Most Krisztust idéztük, de ezek a szavak olyan egyetemes érvényû gondolatot fejeznek ki, melyet már korábban is ismertek az emberek. Megtaláljuk az Ószövetségben és a világ összes nagy vallásában. Ebbõl is látszik, hogy Isten mennyire fontosnak tartja, mennyire szeretné, ha minden ember ezt tenné élete alapszabályává.

Gyönyörködhetsz benne; olyan, mint egy jelszó. Olvasd hát el újra:
 

Minden felebarátunkat, akivel a nap folyamán találkozunk – akár férfi, akár nõ – , ily módon szeressük.

Képzeljük magunkat az õ helyzetébe, s bánjunk vele úgy, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának.
A bennünk lakó Isten hangja megsúgja majd, hogy a különbözõ helyzetekben hogyan fejezzük ki szeretetünket.

Éhes valaki? Gondoljuk azt, hogy mi vagyunk éhesek, és adjunk neki enni.

Igazságtalanok valakivel? Velem bánnak igazságtalanul.
Testvérünk sötétségben van, kételyek gyötrik? Én vagyok az. Vigasztaljuk meg, osztozzunk bánatában és ne nyugodjunk addig, míg vissza nem tér szívébe a derû és meg nem könnyebbül, mert azt szeretnénk, ha velünk is így bánnának.
Testi fogyatékos valaki? Egészen addig akarom õt szeretni, hogy testemben, szívemben szinte érezzem fogyatékosságát, a szeretet pedig megmutatja majd a megfelelõ utat ahhoz, hogyan éreztessem vele: õ ugyanolyan, mint a többiek, sõt van egy plusz kegyelme. Mi, keresztények ugyanis tudjuk, mennyire értékes a fájdalom.

Bánjunk így mindenkivel, bármiféle különbségtétel nélkül, legyen az rokonszenves vagy ellenszenves, fiatal vagy öreg, barát vagy ellenség, honfitárs vagy külföldi, szép vagy csúnya; ne befolyásoljon az sem, hogy valaki a te vallásodat követi vagy más vallás híve. Az evangélium arra biztat, hogy mindenkit szeressünk.
Mindez túl általános - mondhatod.
Megértelek...Szavaim talán egyszerûnek tûnnek, de mekkora változást követelnek! Mennyire távol állnak megszokott gondolkodásmódunktól, cselekedeteinktõl!

Bátorság! Próbáljuk meg!
Egy így eltöltött nap felér egy élettel, és este nem ismerünk majd magunkra. Egészen új örömöt fogunk tapasztalni, s erõ költözik belénk. Maga Isten lesz velünk, mert Õ azokkal van, akik szeretnek.

Napjaink teljesek lesznek.
Néha talán lassítunk, elbátortalanodunk s kísértést érzünk majd arra, hogy abbahagyjuk és visszatérjünk korábbi életünkhöz...
Nem! Bátorság! Isten kegyelme segíteni fog nekünk.
Kezdjünk mindig újra!
Ha kitartunk, látni fogjuk, hogy a világ lassan megváltozik körülöttünk.
Megértjük, hogy az evangélium a legvonzóbb élet forrása; fény gyújt a világban, színt ad életünknek, és magában hordozza minden probléma megoldásának titkát.

S nem lesz nyugtunk addig, míg meg nem osztjuk rendkívüli élményeinket másokkal is: barátainkkal, akik megértenek; rokonainkkal, bárkivel, akirõl úgy érezzük, hogy át kell adnunk neki ezt a tapasztalatot.

És újjászületik a remény.

1993-ban alakult meg Képviselõtestületünk, melyet Püspök atya 5 évre nevezett ki. Akkor azt a célt tûztük ki magunk elé, hogy olyan vezetési struktúrát hozzunk létre, amely alkalmas az Egyházközség hitéletének formálására, irányítására, illetve az Egyházközség életében jelentkezõ anyagi jellegû feladatok koordinálására és megvalósítására.
Nem volt nehéz megtalálni ezt a munkamódszert, hiszen ez már a templom építése során kialakult, és csak tovább kellett fejleszteni. Ezt követõen alakultak ki a már létezõ közösségek (énekkar, karitász, templomi hitoktatás) mellé azok a csoportok, amelyek a hívek körébõl jelentkezõ új igényeket képesek kielégíteni. Beindult a felnõtt oktatás különbözõ formája. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a híveink nagy része részt vállal e csoportok munkájából és tevékenységével igyekszik elmélyíteni azt a bensõséges hangulatot, amely a szeretet közösségeire jellemzõ.
Az plébániai közösség vezetése is kilépett a. munkacentrikus életformából, amely a kezdeti formálódás idõszakát jellemezte. Nagy öröm tapasztalni, hogy az Egyházközségi képviselõtestületi ülések lelki töltekezés irányába haladnak elõre és ez áthatja a többi csoport tevékenységét is.

Plébániánkon a felnõttképzés több csoportban történik. A házasok két csoportban jönnek össze kéthetente 2-3 órás megbeszélésre – Imre atya vezetésével. Az ifjabbak csoportjának témái: a Szentírás tanításának gyakorlattá váltása, a napi élethelyzetek keresztényi módon történõ megélése.
Az idõsebb házasok létszáma egy-egy alkalommal megközelíti a 22-26 fõt. Programja: a krisztusi közösség megvalósítása a plébánián. Ezt a programot jól segítette mindkét csoport számára a nyáron együtt töltött 4 nap Sükösdön. Itt a közös imák, elmélkedések mellett egymás jobb megismerésére és a krisztusi szeretet gyakorlására is lehetõség nyílt. A csoportok az ünnepek elõkészületeiben is igyekeztek részt venni: pl. a nagycsütörtöki szentségimádás megszervezése, a roráték utáni közös reggelik elkészítése, stb…
A plébánián katekumenek – azaz a hittel ismerkedõ felnõttek – képzése is folyamatosan, két csoportban történik. Az egyik csoportot Dr. Lénárd György, püspöki helynök úr, a másikat Farkas László, világi elnök vezeti. Részükre a felkészítési idõ 1-2 év. Ez a hosszabb idõ azért szükséges, mert részükre az alapszentségek - a keresztség, bérmálás, oltáriszentség - kiszolgáltatása együtt történik, és ez komoly hit- és tudásbeli megalapozottságot kíván.
Nagy örömmel vettük a hírt, hogy karácsony elõtt megalakult a nyugdíjas korú hívek csoportja, Dr. Molnár Amália és Székelyné Klárika gondoskodásával.
Mindegyik csoportra jellemzõ a nyitottság. Bárki, aki úgy érzi, hogy valamelyikbe szívesen bekapcsolódna, megteheti – szeretettel várják.

Szeptemberben hálaadó szentmise és ezt követõen verses-zenés áhítat keretében ünnepelte énekkarunk alapításának és folyamatos szolgálatának 2O. évfordulóját. Az ünnepségre a régi énekkari tagok is eljöttek és velük közösen adtunk hálát a szolgálat kegyelmeiért.

Ekkor búcsúzott el énekkarunktól – a tanári munkájával kapcsolatos akadályoztatások és ütközések miatt – Lajos István, Énekkarunk megszervezõje és 2O éven keresztül vezetõje. E helyrõl köszönet ismét két évtizedes közösségépítõ és énekkarvezetõ munkásságáért. Az énekkar további vezetésére ketten kaptunk megbízást: zenei vonatkozásban T. Kis Gabriella fõiskolai hallgató, a közösség életét érintõ egyéb területeken pedig Babiczki András. A kórus némileg átalakult. Októberben az elsõ próbán 21-en kezdtük el az ádventi idõszakra, majd Karácsonyra való felkészülést. Ez a létszám azóta bõvült. Szentmisén való szolgálatunkat advent elsõ vasárnapján kezdtük el.

Az énekkar a következõ évben is, jellegébõl adódóan, fõ feladatának tekinti a közösség építését és a szentmisék áhítatának emelését. A Szentlélek év alkalmával szeretnénk felújítani Sillye Jenõ: Jöjj Lángoló címû mûvét. Már van meghívásunk is július hónapban egy zenés áhítaton való közremûködésre. Köszönjük a kedves hívek támogatását, imáit, amivel segítették szolgálatunkat.

A karitász-csoport létszáma jelenleg 20 fõ. A plébániához tartozó területen élõk közül kb. 100 családdal állunk kapcsolatban. Vannak akikhez rendszeresen eljutunk, vannak akikhez csak alkalmilag.
Februárban meghirdettük a Szent Erzsébet segélypénztár beindítását, melynek az a célja, hogy válsághelyzetbe jutott családokat, egyedülálló idõs embereket pénzbeli segítségben részesítsünk. Hála azoknak, akik ezt a nemes célt magukévá tették és rendszeresen egy adott összeget helyeztek el a perselyben, az év folyamán 185.000 Ft gyûlt össze. Így vált lehetõvé, hogy 20 esetben tudtunk 5.000 -12.000 Ft segélyt adni elmaradt rezsiköltségek kifizetésére, élelmiszervásárlásra, beiskolázási költségekre. A perselybe bedobott forintok így összegezõdve a legjobb helyre jutottak, tényleges segítséget jelentettek a bajban.
Ez évben karácsonyra 100 ajándékcsomagot készítettünk, egyenként kb. 3500 Ft értékben. Az anyagi alapot erre több forrás szolgáltatta: a karitász persely, a Szent Erzsébet persely 3 havi bevétele és kifejezetten erre az alkalomra érkezett adományok. Így egy gimnazista fiú egy év alatt megspórolt 20.000 Ft-ja és egy vállalkozó mintegy 250.000 Ft-os adománya. Az ajándékok értékét növelte a hittanosok által saját kezûleg készített kézimunkák, amit fõleg az idõsek fogadtak nagy meghatottsággal. Köszönet érte.

Csoportunk továbbra is gyûjt és szétoszt használt ruhákat, bár a raktározás továbbra sincs megoldva megfelelõ helyiség hiányában. Törekszünk arra, hogy a csoporton belül szeretetkapcsolat éljen és ezt tovább tudjuk adni a plébániai közösségnek és a körülöttünk élõ embereknek.

Csoportunk 5 éve alakult. Néhány gimnazista megkérte Imre atyát, aki akkor került plébániánk élére, hogy legyen nálunk is ifjúsági csoport a többi plébániához hasonlóan. Jelenleg 20-25 fõ tartozik közösségünkhöz. A legváltozatosabb érdeklõdési körök színesítik társaságunkat: van köztünk joghallgató, fodrász, kertészeti fõiskolás, bölcsész, zenész...
Ez évi programjaink közül említésre méltó a júliusi sükösdi biciklitúra. Az egyhetes együttlét kirándulás és lelkigyakorlat is volt. Szeptemberben részt vettünk a Szent Gellért Ifjúsági Napon a Fogadalmi templomban. Közülünk néhányan a kiscsoportos beszélgetéseken csoportvezetést is vállaltak.
Októberben szerveztünk egy plébániai "ifi lelkinapot". Itt Imre atya vezetésével megbeszéltük további terveinket. Tisztáztuk céljainkat, megpróbáltunk Isten szemével nézni problémáinkat, társainkat és az eseményeket egyaránt. A Szentírás mélyebb megismerése segítséget nyújthat ebben a kérdésben is. Egyikünk javaslatára a Jelenések könyvével kezdtünk el foglalkozni. Másik programunk a taizéi imaórákon való részvétel volt. A taizéi énekek különösen kedvesek számunkra, sokszor felhangzanak összejöveteleinken. Segítenek elmélyülni az igazi imaélet megtapasztalásában.
Közös örömet jelentettek a vendégek, akiket egy-egy alkalommal meghívott Imre atya. Életükkel, munkájukkal való ismerkedés, a velük való kötetlen beszélgetés mind-mind gazdagította közösségünket. Pintér Tibor hitoktató, könyvtáros, író a börtönpasztorációban szerzett élményeit osztotta meg velünk. Más alkalommal Dr. Miseta Mária plébániánk karitász munkájáról és általában a karitászról mesélt nekünk. Ez a tevékeny szereteten alapuló krisztusi munka és magatartás mindannyiunknak nagyon tetszett. Két komoly beszélgetésünk is volt Flóri atyával, aki a mórahalmi plébánián tapasztalt eseményekrõl, és az ezekben megnyilvánuló isteni szeretetrõl és gondviselésrõl mesélt nekünk. Mihály atyával is töltöttünk egy estét, aki jelenleg Algyõn szolgál. Tartalmas elõadása a Szentlélek évérõl sok új gondolatot hozott számunkra.

A közösség a keresztény lét alapja. Mi, a péntek este összegyûlõ "ifjabb" ifjúsági csoport is ezt a közösségi létet szeretnék a lehetõ legteljesebb módon megélni. Összes létszámunk a papírforma szerint közel negyven fiú és lány, akikkel az egymás elõtti teljesebb megnyílás és a "helyszûke" okán egy idõben, két párhuzamos csoportban találkozunk.
A tény, hogy a látszat ellenére valójában egyetlen "pénteki" ifjúsági közösség van, a közös ünnepléseken és kirándulásokon válik láthatóvá.
Az igazán sokrétû és színes társaság az elsõ pillantásra feltételezhetõ közös értetlenség helyett egy egymást minden szempontból kiegészítõ csoportként funkcionál. Mindennek egyetlen kulcsa van, az, akinek megismerésére itt hetente, minden kényszer nélkül megjelenünk: Jézus Krisztus. Az õ nevében és gondoskodó szeretetében beszélgetünk közösen immár közel fél éve.
Konkrét céljaink is vannak. Mindenek elõtt a szentségek felvételére törekszünk, hogy ezáltal teljes tagjai lehessünk Krisztus misztikus Testének. Jelen egyházi évünk pünkösdjén jó pár tagja csoportunknak részesülni szeretne a bérmálás szentségében, de vannak olyanok is, akik még csak most ismerkednek a kereszténység, mint élet és tan alapjaival.
Elhatároztuk, hogy a Szentírással mélyebb barátságot kötünk, minden órán kézbe vesszük, és lehetõség szerint erre alapozzuk megállapításainkat. A komoly, teológiai vagy történeti-filozófiai fejtegetéseken kívül természetesen elõkerülnek azok a témák, melyek megvitatása a korosztály számára létszükséglet.
Szeretnénk eljutni a keresztény nagykorúságra, s az érett keresztény felnõtt egyik legfontosabb ismertetõjegye az, hogy számára a kereszténység nem valamiféle tények, vagy adatok halmaza, hanem: az élet.

Bár csoportunkból legtöbben a bérmálásra készülnek, összejöveteleink témáit úgy válogattuk össze, hogy ne csak a bérmálkozóknak nyújtson megszívlelendõ anyagot, hanem mindenkinek épülésére szolgáljon.
Elõadóink voltak: Imre atya, aki a bûnbocsánat szentségérõl beszélgetett a fiatalokkal. Horváth Józsefné – Ági anyukája –, aki a szentségekrõl tartott elõadást. Szásziné Anikó az önismerettel kapcsolatban tanított sok érdekeset.
Mivel a bérmálás szentsége igen komoly lépés és döntés, amihez alapos hitismeret is szükséges, ezért két alkalommal dolgozatot irtunk az órákon átbeszélgetett anyagról. Tankönyvünk: a Találkozás a kereszténységgel címû könyv.
A tanuláson kívüli programjaink célja közös lelki élmények szerzése. Ezt szolgálta a tavaszi biciklitúra Sziksósra, a Szent Gellért napi Ifjúsági Találkozó, illetve Templomunk búcsúján való részvétel. Ez utóbbinál az elõkészítésbe is bekapcsolódtunk. Csoportunk az ablakmosást vállalta. Októberben Nagymarosra kirándultunk, ahol az országos Ifjúsági Találkozón vettünk részt.
Ádventben a rorátékon próbáltunk minél nagyobb számban részt venni és énekléssel, imával bekapcsolódni. Olvasmányainkat a korosztályunkat különlegesen is érdeklõ témakörökbõl válogattuk: pl. Quist: Így élni jó, Lányoknak, lányokról, stb.

Hitoktatásunk célja a hit kegyelmével ismereteket átadni és a gyermekeket elvezetni, bekapcsolni a krisztusi életbe.

Egyházközségünk területén a katekézist, az általános iskolás korú gyermekek számára 10 világi hitoktató végzi, akik civil foglalkozásuk mellett vállalták ezt a szolgálatot, plébános atya irányításával és püspök atya engedélyével. Hitoktatás folyik: 1 óvodában (Tarján III.), ahol a tanév elsõ felében igen komoly nehézségekkel kellett megküzdeni, de Istennek hála nyugvópontra került ez az ügy. Ezenkívül 4 iskolában: Balaton Utcai Alternatív Iskola, Makkosházi Általános Iskola, Weöres Sándor Általános Iskola, Záporkerti Kisegítõ Iskola. Ezen kívül az Agyagos utcai Egészségügyi Gyermekotthonban, és természetesen itt a plébánián folyik hitoktatás.

A hittanra járó gyermekek száma 140-160 fõ, ebbõl csak kb. 70-100 gyermek, aki rendszeresen jár szentmisére. Ennek oka nagy részben a szülõk kényelmes magatartása és hiányos hitbeli ismerete. Az idén három hitoktató  – Telekiné Ildikó, Csányi Ildikó és Neller Borbála - családi és munkahelyi okok miatt nem tudta tovább folytatni a hitoktatást. Ebben a tanévben kezdte meg mûködését Tóth Ildikó, aki most negyedéves a teológiai fõiskolán és nagy lelkesedéssel végzi a szolgálatot. Hitoktatáshoz kapcsolódó események, programok voltak:

1. A nagyböjti és adventi készülõdés, erénygyakorlatok, amelyhez segédeszközöket adunk a gyermekeknek.

2. Április 4-5. között hitoktatók számára lelkigyakorlat Domaszéken.

3. Április 27-én 22 gyermek járult elõször szentáldozáshoz. Felkészítõjük Majzikné Margitka volt.

4. Május 31-én 1 napos kirándulás Tápéra.

5. Okt. 23-24. õszi kirándulás Kecskemétre és Petõfiszállásra.

6. Nov. 26-án szülõi értekezlet a plébánián, valamennyi általános iskolás korú gyermek szülei számára. Örömünkre volt, hogy a szülõk elég szép számmal jöttek el, ami azt jelenti, hogy fontos volt számukra ez a találkozás. Ezt az alkalmat plébános atya evangelizálásra is felhasználta. Szeretnénk ezeket az alkalmakat, találkozásokat legalább kéthavonta megrendezni.

7. Dec. 7-én a diákmise végén Mikulás ünnepség és ajándékozás.

8. A Makkosházi Általános Iskola II. és III. osztályos tanulói, hittanosai pásztorjátékkal készültek karácsonyra, melyet karácsony napján a diákmisén mutattak be. Felkészítõjük Tóth Ildikó volt.

9. Az év folyamán több alkalommal az evangéliumot dramatizálták, eljátszották a szentmisében.

10. A Makkosházi Iskola karácsonyi ünnepségére plébános atya és a hitoktatók is kaptak meghívót.

Szentcsalád vasárnapján a 9 órás szentmise végén volt a ministránsok egész évi szolgálatának kiértékelése. Imre atya megköszönte helytállásukat. Ezután következett - pontozás alapján - a fiúk és lányok jutalmazása.
Az elsõ három helyezet kiemelt jutalmat kapott. A lányoknál legtöbbször ministrált és elsõ lett Mészáros Szilvia, 2. Kurecz Krisztina, a 3. díjat megosztva Pásztor Adrienn és Bárány Anikó kapta.
A fiúknál 1. Horváth Szilveszter, 2. Horváth Kristóf, 3. Mészáros Szilveszter és Kurecz Tamás.
Apró ajándékokat és szóbeli dicséretet kaptak: Horváth Ágnes, Rasztik Viktória, Nagy Mária, Sárkány Krisztina, Szilágyi Barbara, Szeles Mária és Szeles Márti, valamint a fiúk közül: Horváth Bertalan, Kiss Miklós, Kiss Márton, Rasztik Mátyás, Rasztik Ferenc, Novák Ádám, Pálinkó Antal, Hugyecz Mátyás és Sárkány Lõrinc.

Mindannyiuknak gratulálunk!

Az 1997-ben év közben egyházközségi hozzájárulásból 1 millió Ft, perselyadományokból 461 ezer Ft gyûlt össze. Ebbõl 131 ezer Ft-ot központi célokra (egyházi iskolák fenntartása, központi karitász) küldtünk be a püspökségre. A fennmaradó összegbõl lett fizetve: közüzemi díjak (víz, villany, gáz), irodai költségek, alkalmazotti fizetések és azok közterhei, karbantartási költségek, beruházások, (templomi énekeskönyvek vétele, 2 db nagyobb méretû asztal, számítógép).
Köszönjük a kedves hívek nagylelkû adományait, amellyel anyagilag nagyban segítették közösségünk életét, fejlõdését. Továbbra is kérjük támogatásukat. Elkészült 1998-ra vonatkozó költségvetési tervezetünk (a plébánián elérhetõ).
A bevételnél módosított egyházközségi hozzájárulást vettünk figyelembe. A Püspöki Kar által elfogadott és megkívánt egyházi hozzájárulás az évi nettó fizetés 1%-a minden, keresettel rendelkezõ hívõ számára. Mivel sok esetben ez anyagilag megterhelõ lenne, ezért az espereskerület egy minimum összeget is megállapított, ami 100 Ft havonta egy fõ keresõ hívõ részére, tehát évi 1.200 Ft.
A kiadásoknál számolni kellett az energia árak emelkedésével, ebbõl adódóan fizetési kötelezettségeink növekedéseivel. Tervezünk karbantartási jellegû felújítási munkálatokat (a templom lapos tetõzetének szigetelése (kb. 450 ezer Ft), repedt, ill. bepárásodott, hõszigetelt ablakok cseréje kb. 50 ezer Ft költséggel).
Szeretnénk megvalósítani egy közösségi ház létesítését, amelyhez önkormányzati segítséget (4 millió Ft) kértünk. Ennek odaítélése 1998 februárban az önkormányzati közgyûlésen válhat véglegessé.

Ez évben ünnepelte a zenei világ Kodály Zoltán születésének centenáriumát. Mi úgy emlékeztünk meg a jubileumról, hogy adventi szentmiséink programjába néhány Kodály mûvet is beiktattunk.
Ez évben csatlakozott Énekkarunkhoz Orosz Sára, Matuszka Emõke, Papp Erika, Tóth Péter és Tibor, Balogh Zoli, Behán Pál, és Lugosi Miklós.
Hogy ne érhessen vád, hogy csak a jóról, a sikerrõl és a széprõl emlékezek, álljon itt egy idézet jegyzetfüzetembõl, ebbõl az idõszakból: "Dec. 4-én a próba elmaradt, mert csak a férfi, szólamok voltak jelen! " Hát, egyszer az Énekkar történetében ilyen is elõfordult.

1983
A nyár folyamán közösen megnéztük a moziban az ekkor nálunk hatalmas közönségsikerrel játszott rock-operát, a Jézus Krisztus Szupersztárt.

Szeptember 25-én templombúcsúnk ünnepi szentmiséje után a Szentév alkalmából (Szt. István, Szt. Imre és Szt. Gellért szentté avatásának 900. évfordulóján) ünnepi hangversenyt tartottunk, melyet jelenlétével megtisztelt Udvardy püspök atya, és kíséretével Timkó Imre görög katolikus püspök.
November 13-án vasárnap Kecskemétre utaztunk. Megismerkedtünk a világhírû Kodály Intézettel, és megkoszorúztuk a zeneszerzõ szobrát. Este a Nagytemplomban a Marosi Izidor püspök atya által bemutatott szentmisén énekeltünk.

November l9-én a Dómban az ottani kórussal együtt énekelve emlékeztünk Szt. Ceciliára, az egyházi zene védõszentjére.
E szentmise után csatlakozott hozzánk Mészáros András, ki mind a mai napig közösségünk egyik leglelkesebb tagja, kinek lakásán jó néhány közös szilvesztert, tiszaszigeti nyaralójában pedig sok feledhetetlen közös programot tölthettünk.

1984. januárban tanultuk meg Halmos: Jubilate Deo címû motettáját, mely lendülete és örömteli hangvétele miatt máig Énekkarunk egyik legszívesebben énekelt kórusmûve. Nagyböjti programunkba pedig Bach Máté-passiójának Zárókorusát iktattuk be.

Április 29-én Csanádapácára kirándultunk, ahol szentmisén és azt követõen egyházzenei áhítaton énekeltünk.
Május 5-én bontottuk le a mai közösségi terem és plébániahivatal helyén lévõ régi plébániaépületet, mely hét évig színhelye volt énekkari próbáinknak, illetve egyéb programjainknak és számtalan közös és mind a mai napig feledhetetlen emléknek volt hordozója.

Június 10-én Balástyán a templombúcsún énekeltünk.
Egy júniusi hétvégén Benyik atya soltvadkerti épülõ házánál segítettünk betonozni. Ez a hely megszámlálhatatlan nyári kirándulás feledhetetlen élményének vált színteréül és augusztus 16-23-ig az énekkari tábort már itt töltöttük.
Augusztusban a moziban és a szabadtérin is megnéztük az István a király címû rock-operát, mely annyira elnyerte tetszésünket, hogy néhány dalát meg is tanultuk, és beillesztettük szentmiséink programjába.
November 25-én, Krisztus király vasárnapján ünnepi szentmise, majd hangverseny volt a Dóm kórusa, Énekkarunk, operaénekes szólisták és a Szimfonikus Zenekar mûvészeinek közremûködésével.
Ekkor csatlakoztak közösségünkhöz gimnazistaként Berke Anikó, Kisagócs Ildikó és Oleárnyik Kati, akik a késõbbiekben Énekkarunk meghatározó tagjai lettek és ma is a leglelkesebb tagok közé tartoznak.

1985. márciusban Röszkére kirándultunk, ahol szentmisén énekeltünk, majd egyházzenei hangversenyt tartottunk.
Ugyancsak márciusban indítottunk el egy az óta is tartó hagyományt: Máté, Márk, Lukács szenvedéstörténetét az ifjúsági dalok mintájára megzenésítettük (e sorok írója és Fodor Gábor) és Virágvasárnap, Nagypénteken azóta is e passiókat énekeljük.

Április 28-án J. S. Bach születésének 300. évfordulója alkalmából emlékmûsorral és hangversennyel tisztelegtünk a nagy zeneszerzõ emléke elõtt. Felelevenítettük élete jelentõsebb állomásait. és elõadtuk a Nr.4-es Húsvéti kantátát (Christ lag in Todesbanden) Ekkor is operaénekes és zenekari kollégáim mûködtek közre.
A nyári Soltvadkerti Zenei Tábor keretében Kecelen és Hajóson is elénekeltük gitáros ifjúsági Passiónkat.
Augusztus 25-én Kiskundorozsmán egyházi énekkarok találkozóján vettünk részt.

Szeptember 29-én ünnepeltük templomunk felszentelésének l0. évfordulóját. A püspöki szentmise után elõadtuk a Szt. József templom ifjúsági énekkarával közösen Silye Jenõ: Jöjj Lángoló címû oratóriumát. A szólisták Babitzky András, Kelemen Ildikó, Tóth Péter, Kelemen Éva és Behán Pál voltak.

Decemberben Fodor Gábor ifjúsági miséjét énekeltük
Az év elején lett közösségünk tagja az akkor még gimnazista Kovács Zsolt, ki azóta is hûségesen végzi az énekkari szolgálatot.
Az õsz folyamán Tóth Petit behívták katonának. Levélben küldött rövid versével fejezem be e mostani visszaemlékezést:

"...Áldom azt a nemes pillanatot, mikor elõször veletek lehettem, Együtt dúdolni isteni dallamot, s együtt imádni téged, - ó Isten"

"Jézus nem annyira a cselekedetek nagyságát nézi, sem nehézségüket, mint inkább azt a szeretetet, amely ezekre a tettekre késztetett."
"Aki szeretetbõl fölvesz egy biztostût, megtéríthet vele egy lelket. Micsoda titok!"
"Ó, nem! Nem kívánom látni a jó Istent a földön. Pedig szeretem Õt! Nagyon szeretem a Szent Szüzet és a szenteket is, és õket sem kívánom látni. Inkább a hitbõl élek."
"Ó! ne vesztegessük el a megpróbáltatást, amelyet Jézus küld nekünk, mert ez aranybánya, amelyet ki kell termelni; elszalasztjuk az alkalmat?"
"Ó, Uram!... te jól tudod, hogy én soha nem tudnám úgy szeretni a nõvéreimet, ahogyan te szereted õket, hacsak te magad, ó én Jézusom, nem szeretnéd õket tovább énbennem... Igen, érzem, hogy mikor szeretõ szívû vagyok, egyedül Jézus cselekszik bennem, minél inkább egy vagyok Vele, annál jobban szeretem minden nõvéremet"
"Mindenkivel szeretetreméltó akarok lenni (és különösen a legkevésbé szeretetreméltó nõvérekkel), hogy örömére legyek Jézusnak."
"Ítéletünk tehát minden esetben következõ legyen a felebarát iránt. Mindig jót kell gondolnunk mindig ki kell mentenünk."
"Látom, hogy csak a szenvedés tudja megszülni a lelkeket és Jézus felséges szavainak a mélysége jobban feltárul elõttem mint valaha: "Bizony, bizony mondom nektek, hacsak a földbeesett búzaszem meg nem hal, egyedül marad, de ha meghal sok gyümölcsöt hoz."
A Kármelbe az vonzotta, hogy áldozatot hozzon az Egyházért, a papokért... Azt akarta, hogy életét az Úr szolgái megszentelésére szentelje. Azt mondta, hogy  "aki a papokért imádkozik, az nagybani kereskedelmet folytat, mert a fõn keresztül elérjük a tagokat." ez a vágy - a papok megszentelése és általuk a bûnösök megtérítése – valóban életének hajtóereje volt."
"Milyen szép az a hivatás, amelynek a lelkek számára rendelt só megõrzése a célja! Ez a Kármel hivatása, mivel imáinknak és áldozatainknak egyetlen szándéka az, hogy az apostolok apostolai legyünk, imádkozva értük, amíg õk evangelizálják a lelkeket szavaikkal és mindenekfelett példaadásukkal."
"(Máriát) elérhetetlennek mutatják, pedig követhetõnek kellene ábrázolni, kiemelni erényeit megmondani, hogy éppúgy a hitbõl élt, mint mi."